Érdekességek

A H2O – Egy vízcsepp elég című misztikus fantázia tinisorozatban elég sok érdekesség szemtanuja lehetünk. Ezeket most felsorolnám, ahol láttok (link) jelzést, arról bővebben is olvashattok.

– Először is a főcímdalok:
Ellie Henderson – No Ordinary Girl (1. évad)
Kate Alexa – No Ordinary Girl (2 .évad)
Indiana Evans – No Ordinary Girl (3. évad)
– A lányok az első részben alakulnak át.
– A telihold furcsán hat a lányokra, elveszítik önmagukat és csak sellőként tudnak gondolkozni, Emma volt az első, aki teliholdkor furcsán viselkedett. Ő csak a vízben akart lenni, nyers halat enni és kimondani mindent, amit érez. Majd Cleo jött, aki szirénné alakult át. Gyönyörű hangot kapott és a fiúk odavoltak érte. Amint elmúlt a telihold hatása, a hangja is "borzalmassá" alakult. Rikki pedig utoljára kapta el a csúnya telihold sugarait, neki a bőre tűzforró lett és nem akart senkinek sem a közelében lenni.
– Erejük is volt. Rikki felforrósította a vizet. Cleo irányította, mozgatta és formálta. Emma pedig fagyasztotta. A második évadban nagyobb erőt kaptak.
– Először Lewis tudta meg, hogy a lányok sellők, majd Zane.
– A lányok kaptak három medált, amit minden sellő viselt.

– Nézd meg, hogyan készül a lányok uszonya:

– A sellőlányainknak sokat kellett úszniuk, hogy ne fáradjanak ki hamar. Főleg az uszony miatt. Látható, hogy nagyon nehéz volt. Rikkit például 5 erős fiatalember vitte be a vízbe, mert nem tudott menni. A víz alatt pedig sokszor búvároknak kellett segíteniük, hogy sikerüljön elúszniuk valameddig. A jeleneteket rövid ideig vették fel, mert a lányoknak levegőre volt szükségük. Ez Phoebe – nek lehetett a legnehezebb, hiszen ő félt a víztől és úszni sem tudott, de végül nagyon jól belejött.

– Nézd meg milyen a Maiko sziget belülről:

– Nézd meg, hogyan bakiztak a főszereplők:

– Rengetegen megpróbálkoztak sellők lenni, nekem ez a lány a kedvencem. (link)